A szocialisták nem csontvázakat, hanem „tömegsírt” hagynak maguk mögött

Forrás: fn.hu

Kósa Lajos szerint a választóknak nem kell a sötétben tapogatózniuk: átalakítanák az általános iskolai oktatást, hogy mindenki elvégezze a nyolc elemit, erősítenék a részmunkaidős foglalkoztatást, visszahoznák a közigazgatási államtitkári struktúrát, a közigazgatásban pedig lehetővé tennék a rövidebb ügyintézést – drágábban. Debrecen fideszes polgármestere nem gondolkodik posztokban, de az MSZP-vel semmiképp sem szövetkezne – olvasható a Figyelő Net interjújában.

A Fidesz programját hiányoló kérdésre a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta:
az európai demokráciákban a kormánypárt az ellenzéktől mindig azt követeli, hogy mutassa be a programját, az ellenzék pedig azt akarja, hogy a kormány számoljon el azzal, mit csináltak eddig. Ilyenkor az ellenzék programot hirdet, kérdés, a szocialisták szembenéznek-e azzal, mit tettek az országgal. Hozzátette: a Fidesz programot hirdetett 2002-ben, illetve most is: Orbán Viktor évértékelő beszédében már megtette, és március 15-én egy ennél is részletesebb programismertetésre kerül majd sor. Természetesen azzal a megszorítással, hogy miután nem nagyon látják, milyen a költségvetés valós helyzete, ezzel kapcsolatban leginkább csak a félelmeiket tudják megfogalmazni, amelyek sajnos eddig mindig beigazolódtak. Egyszóval: nagy a bizonytalanság.

E bizonytalansággal kapcsoltaban Kósa Lajos kifejtette: a kormány túltervezte az adóbevételeket. Csak ez 180 milliárd forintos lyuk. Nem lehet azt sem látni, hogy a kormány által vállalt kezességvállalásoknak mekkora részét fogják lehívni, vagy mi lesz azokkal a PPP-programokkal, amelyekről kiderül, hogy mégsem működnek. Ez 200-400 milliárd forint lehet. Azt sem tudják, hogy az önkormányzati csődök kapcsán – különös tekintettel a 4-es metróra – mekkora az a teher, amelyet az államháztartásnak át kell vennie. Nem szólva arról, hogy mekkora kár érte a sukorói ügy kapcsán az államot, a BKV-ból mennyi tűnt el, kell-e hozzá költségvetési mentőakció, újabb 20-40 milliárd, mi történt a balatoni Moto GP pálya építése kapcsán, mennyi a kár, mi van az MVM-nél? Eddig csak néhány csontváz tűnt fel, de sejthető, a szocialisták valóságos tömegsírt hagynak maguk mögött. Programot nagyon nehéz úgy csinálni, hogy a konkrét számoknak híján vagyunk.

A teljes interjú itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!