A szocialisták szavahihetőségéről

Forrás: inforadio.hu

Egy éve beszélt először nyilvánosan a gazdasági válságról Gyurcsány Ferenc. Az azóta megbukott miniszterelnök és kormánya – benne a mostani válságkezelővel, Bajnai Gordonnal – először elhallgatta, majd bagatellizálta a krízist – derül ki az InfoRádió összefoglalójából.
 
Alan Greenspantől Soros Györgyig minden szakértő már nyolc hónapja a gazdasági válságról beszélt, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még csak említést sem tett a krízisről a Megegyezés című programban, amelyet a Népszabadság jelentetett meg 2008. augusztus 27-én. Sőt azt írta, hogy „túl vagyunk a nehezén”. Ehhez képest szeptember 11-től zuhanni kezdett a budapesti részvénytőzsde indexe, a BUX. Szeptember 15-én csődvédelmet kért a Lehman Brothers, és ha nem menti meg a FED, akkor erre a sorsa jutott volna a AIG is.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök először tavaly szeptember 26-án, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén beszélt a válságról. Azt mondta, hogy annak minimális hatása lesz Magyarországra. Még adócsökkentést és reformokat is ígért.

Két nappal később, szeptember 29-én a BUX első mélypontjára ért, éppen akkor, amikor az utcákon megjelentek az MSZP hattyús plakátjai, hirdetve, hogy „Beindultunk”. Október másodikán Veres János pénzügyminiszter egy budapesti konferencián kijelentette, hogy a krízis „nincs elsődleges hatással Magyarországra”, az akkori gazdasági tárcavezető, a most válságkezelő kormányfőként dolgozó Bajnai Gordon pedig „gyorsuló gazdasági növekedésről” beszélt.

A cikk itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!