A törvénymódosítás visszavonását kérik a közbeszerzési jogászok

Forrás: MTI

Nyílt levelet intézett Bajnai Gordon miniszterelnöknek több mint 50 közbeszerzésekkel foglalkozó jogász, a közbeszerzésekre vonatkozó törvényi szabályozásban tapasztalható súlyos hiányosságok és hibák mielőbbi kiküszöböléséhez szükséges lépések megtételét kérve.

A levél írói hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi szabályozás nem teszi lehetővé a hatékony és tiszta közpénzfelhasználásra vonatkozó jogalkotói célkitűzések érvényesülését.  

Közbeszerzési jogászok a hatályos szabályozásból eredő jogbizonytalanság és az ebből származó súlyos következmények mielőbbi felszámolása érdekében kérik a miniszterelnöktől a jogterületet átfogóan érintő deregulációhoz, az intézményi és eljárási rendszer átalakításához, illetve a gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező jogász szakma érdemi bevonásával egy áttekinthető új normaszöveg kidolgozásához szükséges intézkedések megtételét.

Továbbá kérik a miniszterelnöktől az Országgyűlés előtt lévő, a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló T/11025. és a tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló T/11026. számú, nem megfelelően előkészített, alkotmányos aggályokat felvető, és a kitűzött célok megvalósítására jelenlegi formájukban alkalmatlan törvényjavaslatok visszavonását.

A nyílt levél a Közbeszerzési Jogászok Országos Szövetségének honlapján olvasható.

    

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!