A további megszorításokat kizárhatjuk

Forrás: MTI, mno.hu

Kövér László szerint ha a Fidesz megnyeri a választást, kormányzása első fél évében azt kell megmutatnia az embereknek, hogy „lehet jobb”, megszorítások pedig nem lesznek. A Fidesz országos választmányának elnöke az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy az ország talpon maradásáért azzal az IMF-fel kell megegyezni, amely egyébként cinkos volt a hazugságokban.

Kövér László megismételte pártja álláspontját: az ország sokkal rosszabb állapotban van pénzügyi-gazdasági szempontból, mint amilyennek látszik, vagy mint amennyit enged láttatni a kormány. „A 3,8 százalékos hiánycél nyilvánvalóan nem tartható” – szögezte le, hozzáfűzve: a kérdés az, hogy a valóságos hiány mennyi, 4,5–6 százalék közötti-e. Szerinte ha ez kiderül a kormányváltás pillanatában, az év felénél, akkor az lesz a következő kérdés, hogy mit fog ehhez szólni az az IMF, amelynek pontosan tudnia kellett, a 3,8 százalékos hiánycél irreális.

Arra a felvetésre, hogy ez alapján két út áll a Fidesz előtt: vagy az IMF-fel kell megegyeznie a hiány emeléséről, vagy megszorító intézkedéseket kell hoznia, úgy reagált, nem ismer ő sem harmadik utat, de a „további megszorításokat kizárhatjuk”, mert azok jó néhány területen az állam működésének beszüntetését jelentenék. „Be kellene zárni az ajtót, le kellene kapcsolni a villanyt, és ki kellene írni az ajtóra, hogy az IMF és Bajnai Gordon jóvoltából átmenetileg zárva”. Ezt a táblát ki kellene rakni a kórházakra, az oktatási intézményekre, a tömegközlekedésre – fogalmazott.

A cikk itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!