A Tudományos Akadémián tart előadásokat az OTP-t megtámadó milliárdos

kdnp.hu<br />Forrás: MTI, origo.hu

Kételkedés nélkül nem juthatunk el a bizonyossághoz – fejtette ki Soros György milliárdos üzletember az Akadémián.

Soros György elmondta, hogy ifjú korában londoni tanulmányai során nagy hatással volt rá Karl Popper véleményszabadságon alapuló nyitott társadalom elmélete, és akkor még komoly filozófiai pályát is el tudott volna képzelni magának. New Yorkban azután tőkepiaci szakemberré vált, de „bukott filozófusként” is évtizedeken át dolgozott a reflexivitás elméletén, melynek lényege, hogy a megfigyelő nézőpontjától döntően függ az objektív világról kialakított kép.

A társadalomtudományokat, köztük a közgazdaságtant nem annak alapján kellene megítélni, mennyire objektív képet nyújt a világról, hanem hogy mennyire gyakorol kedvező hatást a társadalom alakítására – mondta Soros György. A pénzember az általa alapított Közép-európai Egyetem szervezésében öt napon át tart előadásokat a Magyar Tudományos Akadémián többi között a pénzpiacokról, a tavaly kirobbant pénzügyi válságról, a nyílt társadalomról és a jövő lehetőségeiről, továbbá Kína változó szerepéről a világban.

Tavaly októberben drasztikusan zuhant az OTP árfolyama, amikor Magyarországot elérte a globális pénzügyi válság. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Soros György cégét hozta összefüggésbe azokkal a 2008. október kilencedikén lebonyolított nagyszabású ügyletekkel, amelyek az OTP részvényeinek jelentős értékvesztését okozták. A felügyelet  félmilliárd forintra büntette a magyar származású üzletembert.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!