A wallisosokon nem spórol Bajnai Gordon

<p>Forrás: mno.hu</p><p>&nbsp;</p>

Bár Bajnai Gordon látványosan küzd az állami vállalatok vezetőinek juttatott fizetések csökkentéséért, a takarékoskodás mégsem érinti azokat, akikkel korábban a Wallisban együtt dolgozott. Winkler Gyula, akivel a Hajdú-Bét csődjénél vezették a vállalatot, a Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt. ügyvezetőjeként miniszterelnöki szintű alapbért kapott, a szintén exwallisos Ormosy Gábor vezérigazgató fizetésének plafonja közel ötmillió forint – olvasható a mai Magyar Nemzetben.

Nem mindenkire vonatkoznak Bajnai Gordon fizetéscsökkentést és bérplafont kérő korábbi bejelentései. A kormányfő volt kollégái a miniszteri fizetéseknél jóval magasabb juttatásokért látnak el vezető pozíciókat az uniós pénzek elosztásánál tevékenykedő Magyar Gazdaságfejlesztési (MAG) Zrt.-nél.

Ormosy Gábor vezérigazgatónak, a Wallis egykori vezérének prémiummal együtt 4 950 000 forintos juttatás jár, és félmillió forintért cafeteriakerettel rendelkezik, sőt a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. igazgatósági elnökeként szintén havi fizetést vesz fel – számol be a mai Magyar Nemzet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!