Forrás: MTI
Áder János köztársasági elnök fontos lépésnek tartja a szerbiai kormány vasárnap bejelentett döntését, amellyel eltörölte három délvidéki település magyar lakosainak kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt. Az államfő hétfőn küldött levelet Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnöknek, a levelet a Köztársasági Elnöki Hivatal bocsátotta az MTI rendelkezésére.
Áder János a levélben kiemelte: örömmel értesült arról, hogy a szerb kormány október 29-én a Vajdasági Magyar Szövetség indítványára hatályon kívül helyezte a Csúrog, Zsablya és Mozsor falvak magyar lakosainak kollektív bűnösségéről a második világháborút követően hozott közigazgatási döntést. A magyar államfőt - mint írta - büszkeséggel tölti el, hogy a folyamatot Tomislav Nikoliccsal együtt indították el 2012. őszi budapesti megbeszéléseiken, majd közösen folytatták a tavaly júniusi, mélyen megindító csúrogi kettős főhajtással. Hangsúlyozta: bizonyos benne, hogy a kollektív bűnösség bélyegének levétele tovább mélyíti a magyarok és a szerbek közötti megértést, és más nemzeteknek is világos példát mutat a múlt terheitől való megszabadulás, a közös jövőt szolgáló együttműködés alapjainak megerősítésében.
Magyarország kormánya megnyugvással fogadta, hogy hetven év után végre megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt – jelentette ki közleményében Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A szerb politika mostani lépése Magyarország régi törekvésével találkozott – fűzte hozzá a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.
Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök vasárnap Szabadkán jelentette be, hogy megszületett az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt.