Forrás: MTI
Adóhatósági eljárás indul a Magyar RTL egyik tranzakciója miatt, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint ugyanis felmerül a gyanúja, hogy a társaság pusztán az adókedvezmény igénybevételének szándéka miatt hajtotta végre az ügyletet. A tárcavezető minderről a kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolt be, ahol indoklásul kifejtette: a Magyar RTL az elmúlt években egy olyan tranzakciót hajtott végre, amellyel összefüggésben – egy jelentős veszteségelhatárolással – mentesülnének a társasági adó és a reklámadó befizetése alól is.
A Fidesz-frakció kérésére a miniszter megvizsgáltatta az ügyet, majd jelentést tett róla a kormány szerdai ülésén. E jelentés szerint fennáll a gyanúja, hogy az említett ügyletnél egy fiktív tranzakcióról volt szó, amely mögött nem tényleges gazdasági tevékenység, hanem pusztán az adókönnyítés, az adókedvezmény igénybevételének szándéka állt – közölte Varga Mihály, aki ezért – élve törvényi felhatalmazásával – arra utasítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy haladéktalanul kezdjen felülvizsgálati eljárást az ügyben.
A nemzetgazdasági miniszter szavai szerint a reklámadóról szóló törvényjavaslat parlamenti elfogadása után derült ki, hogy „vannak olyan szereplők, akik nem kívánják ebből a közteherviselésből kivenni a részüket”.