Forrás: MTI, MNO
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálata állhat a hátterében annak, hogy a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben a fővárosban politizáló Sipos Péter megszabadult több száz milliós vagyonától .
A Magyar Nemzet emlékezetett arra, hogy az Index korábban megjelent cikke szerint Sipos Péter korábbi bevallása szerint csaknem 200 millió forint pénzkövetelése, befektetési jegye és megtakarítása volt, valamint több ingatlana. Felerészben tulajdonosa volt egy XII. kerületi 124 négyzetméteres társasházi lakásnak, haszonélvezője egy szintén a kerületben található építési teleknek, és egy 133 ezer négyzetméteres biatorbágyi ingatlan is volt a nevén. Sipos Péter a hírportálnak azt mondta: azért íratta gyermekeire minden vagyonát, mert ő már öreg.
A Magyar Nemzet információi szerint azonban a vagyon menekítése valójában egy jelentős összegű adóhátralékot feltáró vizsgálat miatt lett sürgős, Sipos Péter ugyanis gyanús ingatlanügyletekbe bonyolódott – olvasható az mno.hu-n.