Afganisztán megsegítésére 5 millió euró értékű hitelkeretet létesít Magyarország

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezet fog Aleksandar Vulin szerb szociális ügyi miniszterrel, aki többek között migrációért is felelős miniszter, tárgyalásukon a kétnapos EU-Afganisztán konferencia második napján Brüsszelben 2016. október 5-én. A tanácskozáson az uniós tagországok külügyminiszterei és mintegy 70 ország képviselői vesznek részt. (MTI Fotó: KKM/Burger Zsolt)

Afganisztán megsegítésére 5 millió euró (mintegy 1,5 milliárd forint) értékű kötött, hosszú lejáratú, alacsony kamatozású, kedvezményes hitelkeretet hoz létre Magyarország – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Afganisztán megsegítésére rendezett nemzetközi adományozó értekezlet szünetében Brüsszelben, a magyar sajtó képviselőinek nyilatkozva szerdán.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország eddig is jelentős hozzájárulásokat tett az afganisztáni helyzet javításáért, de a kormány úgy döntött, hogy a kiváltó okok kezelése érdekében újabb vállalásokat tesz.

A szerdán ismertetett segély-hitelkeretből az afganisztáni infrastruktúra, a gazdasági technológia fejlesztésére és az intézményfejlesztésre lehet összegeket felhasználni – tájékoztatott a miniszter.

A hitel felvételét a magyar kormány feltételekhez köti. Ezek között szerepel, hogy magyar vállalatok bevonásával kell létrehozni a fejlesztési programokat, valamint az afgánoknak meg kell felelniük azoknak a nemzetközi és az Európai Unióval kötött megállapodásaiknak, amelyek a migráció féken tartására vonatkoznak – mondta Szijjártó Péter.

Kiemelte, hogy jelenleg 101 magyar katona szolgál Afganisztánban és Magyarország nemrégiben 2020-ig meghosszabbította az afganisztáni helyzet rendezése melletti elköteleződését azzal, hogy évente 500 ezer euróval (mintegy 150 millió forint) támogatja az afgán nemzeti, biztonsági és védelmi erők képzését és működését.

Mindez bizonyíték arra, hogy Magyarország a migráció kapcsán nem csak beszél annak rendezéséről, hanem cselekszik is és kiemelten kezeli az azt kiváltó okokat – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó elmondta, hogy a migrációs válság egyik forrása Afganisztán, ahonnan a második legtöbb bevándorló érkezett 2015-ben Európába.     Kétnapos brüsszeli EU-Afganisztán konferencián az uniós tagországok külügyminisztereinek és szakdiplomatái mellett részt vett John Kerry amerikai külügyminiszter, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Asraf Gáni afgán elnök, Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!