Ahol hazudhat a miniszterelnök, ott robbanhat a társadalom

Forrás: mno.hu

A magyar társadalom anómiáját komplex és régóta ható problémakör idézte elő. A még létező közösségeknek meg kell küzdeniük a saját elitjeik negatív nyomásával, illetve a globalizáció által jelentett kihívásokkal is. Amíg politikusok következmények nélkül vallhatnak hazugságaikról, addig a negatív spirál dolgozik a társadalomban is. A teljes társadalmi széthullás elkerülésének a helyi közösségek tudnak gátat szabni. Az MNO Tomka Miklós szociológussal beszélgetett.

A magyar társadalom 1945-ben hullott szét, ez a katasztrofális szétesés „részben azoknak a kollaboránsoknak köszönhető, akik szovjet fegyverekkel felépítették a szocializmust. A széthullás azzal folytatódott, hogy „a forradalom utáni korszak az esetleg kikerülhetetlen gazdasági döntéseket a társadalom megerőszakolásával hajtotta végre”. Az 1959 és '61 között történt tsz-szervezés pedig egyenlő volt a magyar falu felrobbantásával, emberek százezreinek tönkretételével – válaszolta az MNO-nak Tomka Miklós a magyar társadalom közösséghez és individualizmushoz való viszonyát firtató kérdésünkre. A szociológus szavai szerint ezzel egyidejűleg a társadalmi szövetet is hatalmas károsodás érte. Mint amikor sósavat öntenek a ruhaszövetre – érzékeltette az egyetemi tanár.

Az MNO írása itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!