Aki utcára került, két évre ott is maradt

Forrás: index.hu

Ha nem nő legalább 2-3 százalékkal a gazdaság, akkor csökken a munkahelyek száma az országban. Az elemzők azt várják, hogy évekig kitart a válság hatása a munkaerőpiacon, ami a tb-kasszáknak is százmilliárdos nagyságrendű kiesést okoz.

Valamikor 2011 táján szívhatja vissza a munkaerőpiac azt a 150-200 ezer embert, akik a válság miatt veszítették el vagy fogják elveszíteni a munkájukat – vélik az elemzők. Ha beválik a jóslatuk, a szociális ellátó rendszert működtetőknek ilyen időtávra kell megoldást találniuk a növekvő munkanélküliségre.

Ha a becslések alsó, 150 ezres határát vesszük figyelembe, akkor a vállalkozásoknál foglalkoztatottak átlagos bruttó keresete alapján havi 14 milliárd forint járulék kiesésével lehet számolni. Vagyis a gazdasági válság a leépítéseken keresztül éves szinten 168 milliárddal rövidíti meg a tb-kasszát.

Adóoldalon a veszteség 70,7 milliárd forint, ennyivel kisebb bevétel folyna be évente a költségvetésbe szja-ból egy ekkora mértékű, tartós, évekre elnyúló munkanélküliséget okozó leépítés esetén. Összességében tehát a közterheknél 238-240 milliárd forint az az összeg, aminek búcsút inthet az államháztartás.

Ez a számítás csak a vállalkozásoknál dolgozókkal kalkulál, mivel a költségvetési szférában – a kormány ígérete szerint – nem terveznek létszámcsökkentést. A kiesés még ennél is nagyobb lehet, figyelembe véve, hogy a leépítések azokban a szektorokban történnek – például az autóipar –, ahol az átlagosnál nagyobb a jövedelem.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!