Aláírták a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház magyar kormányzati támogatásáról szóló szerződést

Forrás: MTI

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke szombaton a felvidéki Révkomáromban aláírta azt szerződést, amellyel a magyar kormány az egyház magyar gyülekezeteinek egymilliárd forint támogatást irányoz elő. A támogatást, amelyet Balog Zoltán az összetartozás üzenetének, Fazekas László pedig történelmi jelentőségűnek nevezett, a felvidéki gyülekezetek megerősítése mellett a lelkészi szolgálat megerősítésére, az oktatásügy fejlesztésére és különböző létesítmények kialakítására szánják.

Az egymilliárd forintos keretösszegű támogatást az egyház kérése alapján tavaly decemberben hagyta jóvá a magyar kormány, annak odaítélését Balog Zoltán jelentette be ugyancsak decemberben a felvidéki Somorján, amikor a Csallóköz legrégebbi egyházi épületének külső felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten vett részt.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!