Alkotmányellenesen tiltották be Demszkyék a gazdatüntetést

Forrás: MNO

Alkotmányellenes rendelettel akadályozta meg 2006-ban Demszky Gábor főpolgármester és a balliberális városvezetés a gazdák Budapestre tervezett tüntetését – állapította meg a héten az Alkotmánybíróság (AB). A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) 2006. október 24-én a rendőrségen bejelentette: élve a gyülekezés alkotmányban rögzített jogával, békés demonstrációt szervez a fővárosi Kossuth térre. Demszky Gábor és az MSZP-SZDSZ-es többségű fővárosi közgyűlés azonban elejét vette a tüntetésnek: 2006. október 26-án módosította a budapesti közterületek használatáról szóló önkormányzati rendeletet. Ebben előírta, hogy területfoglalási engedélyt kell kérni, ha egy rendezvény helyszínén színpadot, hangosító eszközöket helyeznek el, valamint ha a megmozdulás területén valamely járművel parkolni kívánnak.

A testület döntésében azt mondta ki: a Fővárosi Közgyűlés alkotmányellenesen kötötte engedélyhez, hogy a megmozdulások helyszínén járművek álljanak. A bírák kifejtették: önkormányzati rendelet nem egészítheti ki a gyülekezési törvényben foglalt jogi feltételeket, a Fővárosi Közgyűlés a gyülekezést mint alkotmányos szabadságjogot nem korlátozhatja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!