Alkotmányjogász a Gárda egyenruhájáról és a jogállamiságról

Forrás: vg.hu

Draskovics Tibor miniszter úr szerint a jogállam alapjait próbálja kikezdeni, aki szembeszegül a bíróság döntésével. Bizony, ez így van. Kár, hogy nem akkor jutott ez a miniszter úr eszébe, amikor a BRFK a jogerős döntés ellenére nem fizette ki a megítélt kártérítést Kocsis Imrének, Fekete Lászlónak és még többeknek – írja a Népszabadságban Szikinger István alkotmányjogász.

A július 4-i eseményekről szólva Szikinger István kijelentette: jó lett volna, ha a miniszter úr (vagy a rendőrség) megmondja, mi is pontosan az ítélet, kit és mire kötelez. A jogállam egyik alapja ugyanis a jogbiztonság. A hivatkozott döntés pedig egyelőre senkinek nem áll rendelkezésére, nem egészen világos, minek alapján jutott a rendőrség és a miniszter úr az általuk hangoztatott következtetésre.

A Magyar Gárda feloszlatásáról szóló másodfokú határozat szóbeli indokolásából közzétett részletek ugyanis éppen annak az ellenkezőjét támasztják alá. Tudomásom szerint eddig senki nem vonta kétségbe az idézetek hitelességét. A Vajnai kontra Magyarország-ügyben pedig ettől függetlenül valóban a mostani rendőrségi és miniszteri értelmezés ellenkezője fogalmazódott meg. Ha pedig ez így van, akkor okkal vetődik fel a kérdés: ki próbálja meg kikezdeni a jogállam alapjait? Egyelőre abból kell kiindulni, hogy a kifogásolt egyenruha viselése - miként a vörös csillagé - a véleménynyilvánítás szabadságának része – szögezi le a Népszabadságban az alkotmányjogász.

Általános érvénnyel ennek az ellenkezőjét nem is mondhatja ki a bíróság, mert egy jogállamban az igazságszolgáltatás nem magatartási szabályokat létesít, még csak nem is értelmez normatív módon büntető vagy szabálysértési tényállásokat (pláne nem polgári perben), hanem egyedi jogvitákat dönt el. Ez is a jogállam alapjaihoz tartozik. Meg az is, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. Ha tehát a gárdisták öltözete mégis az alkotmány által védett szabadság kifejezése (amit egyelőre semmilyen bizonyíték nem cáfol), úgy a sérelmet éppen azok okozták, akik a jogok oltalmazására hivatottak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!