Alkotmányosan nem kifogásolható Bajnai megválasztása

Forrás: MTI

Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök ma délelőtt, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel a Sándor-palotában.
    
A köztársasági elnök – mint intézmény – úgy viszonyul az új kormányhoz, ahogy ez alkotmányosan szükséges. „Feltett szándékom, hogy ellátom minden alkotmányos kötelezettségemet, és ellátom azt a kötelességet is, hogy az államfő együttműködik a kormánnyal” – fogalmazott Sólyom László.
    
Hozzátette azonban: az ország érdekében szerencsésebb megoldásnak tartotta volna az előre hozott választásokat.
    
Sólyom László kiemelte azt is: a köztársasági elnöknek nincs alkotmányos lehetősége arra, hogy feloszlassa a parlamentet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!