kdnp.hu
Forrás: MTI
Jelenleg az iskolák fenntartása és működtetése mögött állami felelősségvállalás áll, míg ha a baloldalon múlik, akkor mára több száz kistelepülés marad iskola nélkül – reagált a Fidesz szóvivője pénteken az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője által elmondottra.
Hoppál Péter az MTI-hez ennek kapcsán eljuttatott közleményében azt tudatta: az oktatás színvonaláról pártja nem kíván vitatkozni azokkal a szocialista politikusokkal, „akik a Gyurcsány-Bajnai-kormány balliberális oktatáspolitikájának végrehajtóiként elérték, hogy minden ötödik gyermek funkcionális analfabétaként hagyja el az iskolapadot”".
Azt írta, a baloldal jelenleg is „csak kampány idején dörgölődzik a pedagógusokhoz”, miközben kormányzásuk alatt ezreket tettek közülük utcára, aki a pályán maradt, annak is csak egyre süllyedt az életszínvonala.