Forrás: MTI
Több mint ezerötszáz állami gondoskodásban élő gyermek kapott karácsonyi ajándékot a negyedik alkalommal megrendezett Ágota-karácsonyon, Szegeden.
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA Alapítvány közös karácsonyi ünnepségén mintegy kétezer, család nélkül nevelkedő, állami gondoskodásban élő gyermek és fiatal vett részt.
A rendezvényen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége is. Köszöntőjében úgy fogalmazott: egy ilyen erős, összetartó közösség, mint az Ágota, azt is jelenti, hogy „ha így együtt vagyunk”, a vidámság mintha nagyobbnak tűnne, a gondok pedig kisebbnek.
A fiatalok személyre szóló ajándékokat kaptak, a ruháktól a játékokon át, a tanulást segítő eszközökig.
Az ajándékcsomagok összeállításban sokan segítettek, köztük cégek, egyházak, a kormányhivatal, a megyei rendőr-főkapitányság.
Rendhagyó módon a közéleti személyiségek nemcsak ajándékkal, hanem saját produkcióval is hozzájárultak az ünnepséghez. Juhász Tünde megyei kormánymegbízott és Kakas Béla közgyűlési elnök például mesét mondott. Herczegh Anita ajándékaként Gryllus Vilmos zenélt a gyerekeknek.