Forrás: MHO
Nem az MSZP fizeti Gyurcsány Ferenc holnapi évértékelőjének költségét – tudta meg a Magyar Hírlap Török Zsolt pártszóvivőtől. Az MSZP pártigazgatója, Puch László egy lapinterjúban közölte, hogy Gyurcsánynak döntenie kell: vagy alkalmazkodik a szocialista párthoz, vagy kilép.
Puch László szerint Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció nevű, platformja „párt a pártban”. Az MSZP pártigazgatója az Fn.hu-n tegnap megjelent interjújában úgy értékelte, a volt kormányfő „verziójában” kizárólag az Orbán-ellenesség kötné össze a résztvevőket, ezért alkalmatlan a hosszú távú politizálásra.
A bukott miniszterelnök korábban egy ajkai lakossági fórumon arról beszélt: „Az MSZP átalakításával a Fidesszel szemben álló demokratákat összegyűjtő, lényegében új pártot kell létrehozni!” Ezt a hírportál újságírója úgy értelmezte, „értsd: vagy az enyém lesz a párt, vagy kettészakítom”. Puch erre azt mondta: „Ha valóban ilyesmi jár a fejében, talán az lenne a legjobb, ha ránk hagyná a baloldal képviseletét, ő pedig megalakítaná a maga liberális-demokrata pártját. Aztán majd a választások közeledtével mindenki eldönthetné, részese kíván-e lenni a Fidesszel szemben felálló koalíciónak.” El kell dőljön, milyen pártot akar a többség – hangsúlyozta a pártigazgató, aki szerint a balközép vonal hívei lesznek többen. Ebben az esetben pedig Gyurcsánynak döntenie kell: alkalmazkodik, vagy kilép – jelentette ki Puch László.
Mindeközben továbbra sem világos, hogy ki fizeti Gyurcsány Ferenc év¬értékelőjének a költségeit. A holnapra meghirdetett eseményt az ötcsillagos Corinthia Grand Hotel Royalban rendezik meg. Gyurcsány hivatalosan a MSZP Demokratikus Koalíció platformjának elnökeként értékeli az ország és a kormány állapotát, beszél az ellenzék, ezen belül a szo¬cialista párt helyzetéről, és saját politikai szándékairól is.