Állítsa meg a kormány a kilakoltatási hullámot

Forrás: mr1-kossuth.hu

Az elmúlt hetekben hatezer lakásból, házból lakoltatták ki az embereket, mert nem tudták fizetni a devizahitelüket vagy a közüzemi díjakat – mondta Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője. A kormányt okolja, mert rendeleti úton nem állította le a kilakoltatásokat az Otthonvédők követelése ellenére sem.

Az Otthonvédőknek nevezők azt szeretnék elérni, hogy ne lakoltathassák ki az önhibájukon kívül fizetésképtelenné vált devizahiteleseket és díjhátralékosokat a lakásukból. Egy törvénytervezet elővásárlási jogot adna az önkormányzatnak az ilyen lakások megvásárlására, a volt tulajdonos lakbért fizetne, és továbbra is maradhatna a lakásban. Ez a törvény csak akkor léphet életbe, ha jóváhagyja az Európai Bizottság.

A tiltakozók szerint a kabinet több száz milliárd forintos támogatást adott a bankoknak, de semmit nem tett azért, hogy rákényszerítse őket a devizahitel-szerződések módosítására, az állami kezességvállalás pedig nem léphet életbe, amíg az Európai Unió jóvá nem hagyja. Az Otthonvédők attól tartanak, hogy a brüsszeli bizottság késlekedése miatt még ezrek veszíthetik el a lakásukat.

Simó Endre szerint a megszorítások súlyosbítják a lakhatási gondokat, hiszen növelik a munkanélküliséget, csökkentik az amúgy is alacsony fizetéseket. Számításai szerint a bérek vásárlóértéke 20-25 százalékkal kisebb most, mint egy évvel ezelőtt. Csere Péter jogász szerint a kilakoltatás ma az emberek egytizedét fenyegeti, és ez a szám még tovább nőhet.

Az Otthonvédők választ várnak Orbán Viktortól is, hogy kormányra kerülése után a Fidesz mit tesz azért, hogy a nem saját hibájukból fizetésképtelenné váló devizahiteleseket és díjhátralékosokat ne tegyék ki a házukból.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!