Almunia EU-biztos is asszisztált a hazug kabinetnek

Forrás: MHO

A 2006-os választási kampányban Veres János akkori pénzügyminiszter megígérte, legfeljebb minimálisan lesz nagyobb az államháztartási hiány mértéke a tervezettnél. Az MSZP–SZDSZ-kormány 2006-ra 4,7 százalékos GDP-arányos hiányt tervezett, ebből végül csaknem kilenc százalék lett. Ráadásul a Pénzügyminisztérium megtagadta az államháztartási adatok közzétételét. A hivatalos magyarázat akkor az volt: „befolyásolhatja” a választások kimenetelét. Hogy az Európai Unió csak későn vette észre a túlköltekezést, az a „trükkök százainak” volt betudható. Mindezek ellenére az unió pénzügyi biztosától, a baloldali Joaquín Almuniától csak homlokráncolgatást és fejcsóválást kaptunk. Almunia ugyanis kiváló kapcsolatokat ápol az MSZP-vel. Bár a Fővárosi Bíróság a minap törvénytelennek nyilvánította ezt a gyakorlatot, így talán a tavasszal megtudhatjuk, hogyan alakult a 2009-es deficit, a helyzet mégsem megnyugtató.

A Fidesz szerint a 2010-es büdzsében kilencszázmilliárd forintos lyuk tátong. Lapunk ugyanakkor megtudta, hogy az ötszázmilliárd forintot is eléri az az adósság, amelyet az állami cégekben, többek között a MÁV-ban és a BKV-ban rejtettek el. Ez a hatalmas hiány időzített bombaként ketyeg, a következő kormány jövőre a költségvetésből lesz kénytelen konszolidálni a vállalatokat.

Részletek a mai Magyar Hírlapban olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!