Forrás: MTI
Kiegyensúlyozatlan álvitát, nem pedig meghallgatást tartott az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE), ezért vonultak ki az eseményről a testület néppárti tagjai – írta az Igazságügyi Minisztérium (IM) közleményében.
Mint kiemelték: a jogi kérdések tisztázásának fóruma nem egy parlamenti bizottság, hanem a bírói testületek, amelyek döntéseit Magyarország mindig tiszteletben tartotta és végrehajtotta. Ezért az IM szerint különösen érthetetlen, hogy a meghallgatás résztvevői jórészt olyan ügyeket vetettek fel, amelyeket a megfelelő jogi, illetve uniós fórumokon Magyarország már régen lezárt – adott esetben például az Európai Bizottság által is visszaigazoltan.
Magyarország kormánya mindig kész a nyitott kérdések megvitatására, nem szerencsés azonban a jogi és politikai ügyek vegyítése. A politikai kérdéseket politikai síkon kell kezelni – írta az IM, hangsúlyozva: a kormány továbbra sem hajlandó felülni a politikai provokációknak, a jövőben is az érdemi munkára fog koncentrálni - a hazai, az uniós és a nemzetközi jog által szabott keretek között.
Az EP brüsszeli székházában az emberi jogok magyarországi helyzetéről az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságban (LIBE) meghirdetett közmeghallgatás eljárási vitával kezdődött.
A Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt képviselőinek vezetője mindjárt az elején sérelmezte, hogy Fricz Tamás a Civil Összefogás Fórum részéről nem jött el, mert kiegyensúlyozatlannak tartotta a meghallgatást. Az Európai Konzervatívok és Reformerek azt kifogásolták, hogy az EP a meghallgatással egy Magyarországon folyamatban lévő jogi eljárásba avatkozik be.