Anyagi elismerést kaphatnak a többletfeladatokba bevont katonák

Forrás: MTI

Az ideiglenes biztonsági határzár kiépítésében és a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésében közreműködő katonákat plusz anyagi juttatásban részesítené Simicskó István honvédelmi miniszter.

A kormány honlapjára felkerült, a honvédek illetményéről és illetményjellegű juttatásairól szóló HM-rendelet módosításáról szóló rendelettervezet szövege szerint az állománynak a „Határozott Fellépés 2015” elnevezésű gyakorlat keretében az ideiglenes biztonsági határzár építésében részt vevők esetében a gyakorlaton végzett tevékenységért járó „fokozott igénybevételi pótlék és az állomány tagjára irányadó szolgálatteljesítési időn kívülre elrendelt és teljesített túlszolgálat után járó túlszolgálati ellentételezés azonos időszakra együttesen is megállapítható”.

A számítások szerint az elfogadott költségvetéshez képest az aktuális évben mintegy 171 millió forintos többletköltséget jelentene az intézkedés – derül ki a tervezet hatásvizsgálati lapjából.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!