Forrás: MTI
Áprilisban 396 millió euró külkereskedelmi aktívum
Előzetes adatok szerint áprilisban az export 3,9, az import 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, így 29 millióval euróval kisebb, 396 millió eurós exporttöbblet alakult ki – jelentette pénteken a KSH.
Az év első négy hónapja alatt ezzel 1,5 százalékkal csökkent az export, míg az import változatlan szinten maradt. A külkereskedelmi termékforgalom 2,142 milliárd euró többletet mutatott, 411 millióval kisebbet, mint egy évvel ezelőtt.
0,7 százalékkal csökkent a GDP 2012. első negyedévében
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, a nemzetgazdasági ágak mintegy felének a teljesítménye stagnált.
A naptárhatás kiszűrésével az első negyedéves GDP 1,2 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakához viszonyítva és ugyanannyival az előző, tavalyi negyedik negyedévhez képest is, szezonálisan is korrigálva. Mindkét adat árnyalatnyival jobb a május közepén közölt 1,3 százalékos visszaesésnél.
Az első negyedévben az információ, kommunikációs szektor bruttó hozzáadott értéke év/év alapon 3 százalékkal nőtt, míg az építőiparé 10,9 százalékkal csökkent.