Át kell tekinteni az energiaár-képzést

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a teljes energiaár-képzési folyamatot át kell tekinteni, meg kell reformálni, és azokat a „ködösítéseket”, amelyekhez a kormány is asszisztál, felül kell bírálni – mondta .
László Tamás, a Fidesz képviselője sajtótájékoztatóján, reagálva a hírre, hogy nő az áram ára.
    
Emlékeztetett: az elektromos energia árának júliusi emelésekor az áfa emelésére hivatkoztak. Azonban míg az áfát öt százalékkal emelték, addig az elektromos energia ára 7,5 százalékkal növekedett – tette hozzá.
    
Az ellenzéki szakpolitikus úgy látja, a távhő áfájának csökkentését a kormány csak ígérgeti, a „brutálisan lecsökkentett fűtéstámogatás, illetve a villanyáremelés viszont maga a valóság”.
    
László Tamás szerint a kormány korábban sem tett, és most sem tesz semmit azért, hogy ne bontakozzon ki ilyen mértékű energiaválság, és a szociális válság enyhítése érdekében sem cselekszik. A Gyurcsány-Bajnai-korszak minden egyes, hatalomban töltött napja az élet további megkeserítését jelenti a családoknak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!