Forrás: Magyar Kurír
A dévai árvák segítőjeként ismert ferences szerzetes személyesen vette át Pápai Lajos győri megyéspüspöktől a XI. Szeretet Napok jótékonysági rendezvényen összegyűlt adományokat a győri Püspökvárban.
A rövid, kötetlen találkozó elején a főpásztor szeretettel üdvözölte Csaba testvért, majd jelképesen, egy boríték formájában nyújtotta át számára a gyűjtés eredményét.
Böjte Csaba a hála és a köszönet szavai után elmondta: a mintegy 2 650 ezer forintos összeget egy Segesváron átvett új épület rendbehozatalára fordítják majd. Az eddigi húsz év során mintegy ötezer gyermeken segítő szerzetes hozzátette, hogy a boldog Apor Vilmos szülővárosában megnyíló, immár 78. árvaházat Kalkuttai boldog Teréz anyáról nevezik el.