Forrás: MTI
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményben tudatta, hogy az elmúlt hónapokban számos állampolgár panaszolta a közfoglalkoztatásba való bekerülés, vagy az abból való kikerülés, a bérezés, a munkakörülmények részleteit. Miután a közfoglalkoztatás rendszerében résztvevők jellemzően igen nehéz, kiszolgáltatott helyzetben vannak, Szabó Máté ombudsman szerint ezért is, és a gyakran változó szabályozás, a jogalkalmazói gyakorlat szempontjából is lényeges, miként jut érvényre az emberi méltósághoz való jog, az egyenlő bánásmód követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog.
Az ombudsman által indított általános vizsgálat középpontjában az önkormányzatok által szervezett közfoglalkoztatás áll, mert ezt érte a legtöbb panasz – derül ki a szövegből. Az alapvető jogok biztosa a Munka Méltósága Projekt keretében folyó vizsgálatsorozat kapcsán megfogalmazta: a közfoglalkoztatás az állami foglalkoztatáspolitika egyik eszköze, ami nem lehet öncél, segítenie kell az elsődleges munkaerőpiacra történő belépést, vagy a visszajutást. Egyúttal azt is hangsúlyozza, hogy mindezek nem múlhatnak pusztán az önkormányzat jóindulatán, hanem maguknak a jogszabályoknak kell szavatolniuk, és a hatóságoknak ellenőrizniük.
A vizsgálat során a biztos munkatársai megkeresik a kormányhivatalokat és munkaügyi központokat, emellett bejelentett, illetve be nem jelentett vizsgálatra elmennek a panaszokkal érintett féltucatnyi, különböző méretű és helyzetű településre, tájékoztatást kérnek a polgármestertől és a jegyzőtől. Ezek során személyesen térképezhetik fel a közmunka-munkavégzés körülményeit, a panaszaikról személyesen kérdezhetik a közmunkásokat. Az átfogó vizsgálat első tapasztalatairól és a nyári helyszíni szemlék eredményeiről a biztos tervek szerint 2012 szeptemberében, szakmai konferencián számol be, várhatóan ez év novemberében pedig kiadja a vizsgálat jelentését is.