Átírták az MSZP választási programját

Forrás: hirszerzo.hu

Miközben mindenki a miniszterelnök-jelöléssel és az országos listával volt elfoglalva az MSZP-ben, a párt választmánya szép csendesen teljesen átdolgozta az elnökség által jegyzett választási programot. Az eredetileg Haladás és biztonság nevet viselő vitairat az Új kiegyezés címet kapta, és a Fidesz bírálata, az egymásra mutogatás helyett a bal és a jobboldal közötti párbeszédet, kiegyezést sürgeti.

Másfél hónappal ezelőtt mutatta be Lendvai Ildikó az MSZP Haladás és biztonság című programtervezetét. A pártelnök akkor azt mondta: a program fő kérdése, hogy milyen világot, milyen országot szeretnének a válság után, mik lehetnek Magyarország kitörési pontjai a régióban. Nem kívánatos a rendszerváltás, de a működési modellt több ponton meg kell változtatni – jelentette ki a politikus.

Miközben pártelitben és a szocialisták holdudvarához tartozó értelmiségiek körében lényegében semmilyen visszhangot nem váltott ki a pártprogram, a választmány stratégiai bizottságát viszont foglalkoztatta az anyag. Nagyon is.

Kíméletlenül átírták a programot, és a választmány múlt szombaton nagyrészt el is fogadta a javaslatokat. A Haladás és biztonság kiegészítve a demokráciával alcím lett, a programtervezet pedig az Új kiegyezés címet kapta.

A részletekről bővebben a Hírszerző írása tájákoztat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!