ÁtSZ vizsgálat lesz a Fővárosi Önkormányzatnál

Forrás: FH

Mivel az elmúlt 20 évben elmaradt, hivatalba lépése után átfogó számvevőszéki vizsgálatot indít a Fővárosi Önkormányzat ellen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn megválasztott elnöke - mondta Domokos László eskütétele után.

Domokos hangsúlyozta: nem volt minden rendben Budapest gazdálkodásával, ennek a hátterét meg kell vizsgálni. Az ÁSZ új elnöke furcsának nevezte, hogy amíg a megyék és a 83 kiemelt önkormányzat átfogó vizsgálata ciklusról-ciklusra megtörtént, addig Budapest esetében ez minden esetben elmaradt és csak részben valósult meg egyrészt módszertani, másrészt erőforrásbéli okokból.

Domokos László elmondta: július 5-i hivatalba lépése előtt kilép a Fideszből és lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, békés megyei közgyűlési elnöki posztjáról és a Fidesz békés megyei elnöki posztjáról is.

Az ÁSZ 12 évre megválasztott új elnöke kijelentette:: kezdeményező szerepet szán az intézménynek, orvosolni szeretné a rendszerszintű hiányosságokat (a közpénzek költése helyett felelős gazdálkodást szeretne, a közvagyont illetően pedig fenntarthatóságot), illetve célszerűségi vizsgálatokat kezdeményez majd a közszolgáltatások területén, hogy biztosan a leghatékonyabb-e a közpénzek felhasználása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!