Az áram és a gáz árának további csökkentésre van lehetőség

Forrás: MTI

Az áram és a gáz árában is van tartalék, amely további csökkentésre ad lehetőséget – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Makón.

A rezsicsökkentés egyik feltétele, hogy a korábban privatizált áram- és gázszolgáltatók visszakerüljenek állami tulajdonba – mondta Lázár János egy lakossági fórumon.

Jövőre az állam minden háztartásban áramot és gázt tud szolgáltatni – közölte a politikus mintegy kétszáz fős hallgatósága előtt.

A miniszter kitért arra is, a kormány gondolkodik a távhőszektorban is az állami szerepvállalásról. Jelenleg vizsgálja, az önkormányzati tulajdonban álló távhőcégek hogyan teljesítenek. Nem kizárt, hogy az állam távhőszolgáltatást is biztosítani fog – tette hozzá.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus elmondta, a 2014-2020 uniós költségvetési időszakban kétmilliárd forint érkezik közvetlenül Makóra a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. Ebből rehabilitálhatják a leszakadóban lévő Honvéd városrészt.

A 600 millió forintos forrásból érdemi változások érhetők el, ehhez azonban az ott élőknek be kell tartaniuk a játékszabályokat, például rendben kell tartaniuk a saját portájukat. Nemcsak a városnak kell változnia, hanem az ott lakóknak is, hogy a körülmények ugyanolyan rendezettek legyenek mint Makó más körzeteiben – hangsúlyozta Lázár János.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!