Az 1956-os hősöknek és az áldozatoknak állít emléket az újregi Büszkeségpont

Kötelesség az '56-os hősök emlékének ápolása, mert a mai szabadság nekik köszönhető – mondta a Miniszterelnökség államtitkára az újiregi Büszkeségpont avatásán szombaton.

kdnp.hu – MTI

Potápi Árpád János és a kevesebb mint ötszáz lelkes Tolna megyei település, Újireg polgármestere, Pethes József (független) leplezte le a faluháza mögött állított '56-os emlékművet. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az 1956-os budapesti tüntetések hulláma október 26-án érkezett meg Tolna megyébe. Bonyhádon zajlott az első nagy tömegeket megmozgató tüntetés, majd számos településen voltak kisebb-nagyobb megmozdulások.

„A budapesti eseményektől távol is küzdött és kitartott a magyar nép" – mutatott rá.

Tolna megyében is voltak áldozatok, elítéltek, bebörtönöztek forradalmárokat. „Köszönettel és hálával tartozunk hősiességükért, hazaszeretetükért" – húzta alá Potápi Árpád János, hangsúlyozva, hogy sohasem szabad elfeledni a 61 éve történteket. A Büszkeségpontok, köztük immár az újiregi is erre emlékeztet.

Pethes József polgármester megjegyezte, hogy nem helybeli hősöknek állítottak emléket, hiszen „Újireg nem vett részt az 1956-os eseményekben, nincs hőse". Az emlékművel azokra a magyar fiatalokra emlékeznek, akik "nemcsak a fővárosért, a vidéki városkért, hanem az egész országért vonultak harcba".

Az 1956-os hősöknek és az áldozatoknak emléket állító „Büszkeségpontot" Újireg önkormányzata az 1956-os Emlékév alkalmából meghirdetett pályázat jóvoltából, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatásával hozta létre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!