Az adóelkerülés elleni közös uniós fellépést szorgalmazza a kormány

Forrás: MTI

Az uniós országoknak összehangoltan, egymástól is tanulva kell fellépniük az adóelkerülés ellen – a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi tájékoztatása szerint ezt hangsúlyozta Rákossy Balázs, a tárca európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az Európai Unió 28 tagállama adóhatósági vezetőinek keddi budapesti tanácskozásán.

Az államtitkár kiemelte, hogy bármely adórendszer csak akkor lehet eredményes, ha hatékonyan szolgálja a gazdaságpolitika céljait, a gazdasági növekedést, illetve a vállalkozások és a lakosság érdekeit.

Rákossy Balázs az idén tizenharmadik alkalommal megrendezett G28 fórumon az Európai Bizottság tanulmányát idézve rámutatott: 2013-ban csaknem 170 milliárd euró áfabevétel hiányzott a tagállamok költségvetéséből. Hatékony nemzeti stratégia nem létezhet vele párhuzamos uniós szintű cselekvés nélkül – fejtette ki.

Az államtitkár a kormány feketegazdaság kifehérítése érdekében tett intézkedéseinek sikeréről szólva elmondta: a legfontosabb adó- és járulékfajtákból 650 milliárd forinttal több érkezett be tavaly, mint az azt megelőző évben, ami nemzetgazdasági léptékkel mérve is jelentős növekedés. Idén augusztus végéig 7 százalékkal, 136,7 milliárd forinttal több volt az áfabevétel, mint az előző év azonos időszakában. A növekedésben az online pénztárgép mellett a március 1-jétől éles üzembe állított közúti áruforgalmi rendszer, az EKÁER is szerepet játszott.

Az adóhatóságok nemzetközi együttműködése révén és azáltal, hogy a multilaterális szintű információcseréhez is egyre több állam csatlakozik, az adóelkerülők előtt a kiskapuk folyamatosan bezárulnak – idézi az államtitkárt az NGM közleménye.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!