Az alacsony foglalkoztatás az egyik legnagyobb gond

Forrás: MNO

Már az 1990-es években sokan felhívták a figyelmet arra, hogy a hazánkra jellemző alacsony foglalkoztatottsági szint beragadhat, és a gazdasági növekedés önmagában nem fog változtatni ezen a tendencián, amin a korábbi munkaügyi minisztérium sem tudott segíteni – minderről Váradi Balázs írt legfrissebb tanulmányában.

A 2010-es kormányváltáskor a bukott pártok képviselői és szakszervezeteik azonnali támadást indított az új kabinet ellen, mivel hosszú idő után megszűnt a munkaügyi tárca. A kormányzati egyszerűsítés és a takarékoskodás miatt ez teljesen átgondolt lépés volt, ráadásul a korábbi években jelentős eredményt egyszer sem tudott fölmutatni az önálló tárca, és csak a bürokrácia méretét növelte.

A húsz év egészét áttekintve, nagyon leegyszerűsítve, Magyarországon két, ellentétes irányú folyamat alakította a munkaügyekkel foglalkozó szakpolitikusok és stábjuk mozgásterét – olvasható Váradi Balázs, a Budapest Intézet munkatársának elemzésében. Egyfelől, annak fokozatos felismerése, hogy a munkaügy nem pusztán jövedelempolitika: a munkanélküliek segélyezésén túl a munkapiac belső működésének jó szabályozásával, a kereslet és a kínálat megfelelő ösztönzésével a gazdasági növekedéshez is hozzájárulhat.

Másfelől, a kormányzati döntések egyre erősebb centralizációja, ami a szakmai döntés-előkészítés csökkenő szerepével járt együtt, egyre jobban megnehezítette a számos terület összehangolását igénylő lépések megvalósítását – tette hozzá. A szakértő szerint a foglalkoztatás mint önmagában is érdekes makrogazdasági mutató fontossága fokozatosan vált világossá a politikusok számára.

Külső megfigyelők már a kilencvenes évek közepén felhívták annak veszélyére a figyelmet, hogy az alacsony foglalkoztatási szint „beragadhat”, de a szakmai tudás csak fokozatosan gyűlt össze arról, hogy az alacsony foglalkoztatási szint a növekedés gátja, okai pedig a munkapiacon belül keresendők – mutatott rá Váradi.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!