Forrás: MTI
„A világ eddigi egyetemes fejlődésének sorsdöntő, meghatározó momentuma volt az ENSZ által 66 esztendővel ezelőtt, 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A nyilatkozat ma is aktuális alapjogi katalógusa és emberképe egy világos, közös minimumot határoz meg az egész világ számára, elindítója és mintája az őt követő emberi jogi egyezmények egész sorának. Az emberi méltóság, a mások jogaira tisztelettel tekintő szabadság, a szolidaritás és a közösségért való felelősség olyan értékek, amelyekről napjaink vitái során sem feledkezhetünk meg.
A jog alá rendelt állami működés, a kiszámíthatóság, az előreláthatóság és a stabilitás nemcsak biztos pontot jelentenek egy gyorsan változó világban, hanem az alapját adja az alapjogok védelmének. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata bevezetőjében hívja fel a figyelmet annak fontosságára, hogy az emberi jogokat mindig a jog uralma védelmezze, azaz ne a személyes kegy, az emberi jóindulat teremtményei legyenek. Ezt a nyilatkozat egyik cikke olyan módon is konkretizálja, hogy minden személynek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvető jogokat sértő eljárás ellen tényleges jogorvoslatért folyamodni a hazai bíróságokhoz..
Komoly vívmány, hogy léteznek olyan nemzetközi emberi jogi mércék, intézmények és fórumok, ahol a szabadságjogokat, a méltóságot és a jogállamiságot sértő államoknak felelniük kell, el kell számolniuk” – áll az ombudsman közleményében