Az államfő az AB-hez fordult a szövetkezeti törvény ügyében

Forrás: MTI

Sólyom László köztársasági elnök megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak a szövetkezeti törvényt – jelentette be a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).

Az indoklás szerint a szövetkezetekről szóló törvény módosítása megváltoztatná az iskolaszövetkezeti tagok munkaviszonyára vonatkozó szabályokat, részben korlátozva a munkavállalók jogosultságait.
    
A jogszabály visszamenőleges hatállyal, 2010. január 1-jén lépne hatályba, azonban az államfő szerint a munkaviszonyra vonatkozó szabályok visszamenőleges hatályú módosítása ellentétes a jogállamiság elvével, és ezért a törvény alkotmányellenes – olvasható az MTI-nek elküldött közleményben.
    
Sólyom László ezzel a döntésével tizenötödik alkalommal küldött normakontrollra törvényt az Alkotmánybírósághoz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!