Az állami földek értékesítéséről vitatkozik az Országgyűlés

Forrás: MTI

Az Országgyűlés hétfőn fejezi be aktuális kéthetes ülését. A képviselők az ellenzék kezdeményezésére ekkor fejthetik ki véleményüket az állami termőföldek értékesítéséről.

Az ülésnap 11 órakor napirend előtt felszólalásokkal kezdődik, amelyet kérdések és azonnali kérdések követnek.

A parlament honlapján elérhető információk alapján a fideszes Witzman Mihály azt kérdezi majd a nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy mikorra várható a Siófokot és Ságvárt összekötő 65-ös főút melletti kerékpárút átadása. A szocialista Gőgös Zoltán a Miniszterelnökség vezetőjétől vár majd választ arra, hogy mikor ér véget a 83-as főút Győr és Pápa közötti rekonstrukciója.

A jobbikos Hegedűs Lorántné a miniszterelnököt kérdezi arról, lesz-e emlékműve 56-nak a Kossuth Lajos téren, az LMP-s Sallai R. Benedek pedig a földművelésügyi miniszterhez fordul azzal, hogy megállítható-e a hulladék-közszolgáltatások összeomlása.

Ezt követően tartják meg az állami termőföldek értékesítéséről szóló vitanapot, amelyet a teljes szocialista- és LMP-frakció, valamint számos jobbikos képviselő kezdeményezett.

A vita a kormány képviselőjének legfeljebb 40 perces felszólalásával kezdődik, a képviselők ezt követően összesen 4 óra 20 perces időkeretben fejthetik ki véleményüket a témában.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!