Forrás: inforadio
A gazdasági válság természetéről, az új fejlesztési stratégiákról beszéltek az előadó szakemberek a székelyföldi Tusnádfürdőn a 22. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében. Moderátorként Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Gazdasági Bizottságának alelnöke felvetette a kérdést: a válság kivételes állapotnak tekintendő-e, és a jólét jelenti a normális helyzetet, avagy ennek a fordítottja az igaz. Megállapította, hogy jelen pillanatban nem csupán konkrét pénzügyi válságról kell beszélni, hiszen életünket meghatározó értékeink is válságban vannak.Kifejtette: a Kárpát-medencében ezeréves gazdasági rendszert szakítottak szét, amely azóta sem állt újra össze. Ezért üdvözölte a magyar kormánynak a Kárpát-medencei gazdasági térség kialakítására irányuló törekvését.
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára úgy fogalmazott, hogy többféle válság van. Az elmúlt két-három évben pénzügyi válságnak lehettünk tanúi, amelynek komoly kihatásai voltak Magyarországra is. Most viszont már egy másik válságról, az államok válságáról beszélhetünk – tette hozzá, Emlékeztetett: néhány állam úgy reagált a reálgazdaság válságára, hogy megpróbált pénzt pumpálni a gazdaságba, így ma már az állami költségvetések válságáról van szó, és nem tudni még, hogyan lábal ki ebből Európa, túléli-e mindezt az euró.