Az állampolgárságnak nem lesz feltétele az állandó magyarországi lakhely

Forrás: MTI

A kijelölt külügyminiszter közlése szerint jelenleg nem a választójogi, hanem az állampolgársági törvény módosítása van napirenden. Martonyi János kedden a TV2 reggeli műsorában elmondta, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot már az első parlamenti napon benyújtják.

A külügyi tárca leendő vezetője Semjén Zsolt múlt heti kijelentésére, miszerint mindenképpen hozzá kell majd nyúlni a választójogi törvényhez is, emlékeztetett arra, hogy most is szavazhatnak külföldön a magyar állampolgárok, ha bevezették őket a lakcímnyilvántartásba. Kiemelte: az új törvény célja, hogy eltűnjön a hátrányos megkülönböztetés; ez úgy valósul meg, hogy kiiktatják az állampolgárság megszerzésének feltételei közül az állandó letelepedés feltételét. Ezzel a szomszédos országokban élő magyarok, ugyanolyan feltételekkel választhatnak, mint a nem szomszédos országban élő magyarok, ahogy ez pár héttel ezelőtt is történt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!