Az aszály már az egész nemzetgazdaságot veszélyezteti

Forrás: mno.hu

Elég volt az asztalfióknak készülő tervekből, most már határozott országgyűlési intézkedésekre van szükség annak megakadályozására, hogy Magyarországon víz- és élelmiszerhiány alakuljon ki – jelentették ki az Aszály és szárazodás Magyarországon című konferencia sajtótájékoztatóján.

Állásfoglalást készítettek az október 7-i, Aszály és szárazodás Magyarországon címmel Kecskeméten megrendezett konferencia résztvevői, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián (mutattak be. Céljuk, hogy az Országgyűlés hozza meg a szükséges döntéseket, határozzon a nemzeti víz- és élelmiszer-ellátási létbiztonság programról, ezzel védje meg Magyarország polgárait az elkerülhetetlenül bekövetkező szárazodás következményeitől, a víz- és élelmiszerhiánytól.

Az állásfoglalásban kiemelték: napjaink és a közeljövő aszályai nem azonosak az elmúlt évtizedekéivel, mert a globális felmelegedés alapjaiban változtatja meg egyes területek éghajlati tulajdonságait, így például a Kárpát-medence szárazodási zónába került. Az aszály a korábbi időkkel ellentétben már nemcsak mezőgazdasági probléma, hanem az egész nemzetgazdaságot érinti. Fontosnak tartják a lakosság felkészítését is a változásokra.

Az MNO cikke itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!