Az egészségben eltöltött évek számának növeléséhez több ágazat együttműködésére van szükség

Forrás: MTI

Az egészségben eltöltött évek számának növeléséhez nem elég pusztán az egészségügyi ellátás megerősítése, szükség van a szociális, a családügyi, a kulturális, a felzárkózási, a sportágazat együttműködésére is – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az MTI-nek telefonon szerdán.

Az államtitkár, aki az Egészségügyi Világszervezet, a WHO Minszkben, az életen át tartó egészségügyről rendezett konferenciáján vesz részt, hangsúlyozta, az együttműködésre jó példa a magyar modell, ahol egy minisztériumon belül foglalkoznak ezekkel a területekkel.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára elmondta: a konferenciának, amelyen 53 ország képviselője vesz részt, központi témája, hogy már a fogantatás pillanatától, a várandósság alatt és a kora gyermekkorban fontos a magas szintű egészségügyi ellátás.

Hozzátette: a konferencián elmondott hozzászólásának középpontjában is ez a közös cselekvés állt. Az államtitkár bemutatta a magyar struktúrát, amelyben az Emberi Erőforrások Minisztériumában a különböző területekkel foglalkoznak.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy szólt a Magyarországon megvalósítandó kora gyermekkori intervencióról is. Emlékeztetett: a kormány a közelmúltban meghirdette azt a programot, amelynek alapján a jövő évtől a pedagógiai szakszolgálaton keresztül megerősödik a három évnél fiatalabbak korai fejlesztése. Azt szeretnék elérni, hogy a szakemberek a lehető legkorábbi életszakaszban felismerjék, ha valakinek fejlesztésre van szüksége, és a rászoruló gyermek a lehető legkorábban meg is kapja a szakszerű segítséget – magyarázta.

Novák Katalin elmondása szerint szólt az idén százéves magyar védőnői rendszerről is, amelynek megerősítése illeszkedik a kormánynak az alapellátást megerősítő törekvéseihez.

A hároméves kortól kötelező óvoda, a közétkeztetésről szóló rendelet, az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztése, a mindennapos testnevelés is azt a célt szolgálja, hogy a gyermekek egészségét már a korai szakaszban biztosíthassák – mondta az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!