Forrás: MTI
Az Egyesült Államok a barátunk; a barátok hangjára odafigyelünk – erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Népszabadságnak, illetve a Napi Gazdaságnak adott interjúiban beszélt.
Bill Clinton és Barack Obama volt és jelenlegi amerikai elnök kritikáira a Napi Gazdaságnak adott interjújában a tárcavezető úgy reagált: „akik azt mondták nekik, hogy Magyarországon általános kormányzati korlátozás, nyomásgyakorlás van a civil szervezetek ellen, azok nem mondtak igazat nekik, félrevezették őket”.
A miniszter Victoria Nuland, az amerikai külügy európai ügyekért felelős államtitkárának bírálatára azt mondta: régiónkban szabadságszerető emberek élnek, akik nem viselnék el, ha bárki korlátozni akarná szabadságukat, jogaikat.
Szijjártó Péter mindkét lapnak adott interjújában kitért arra, hogy a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok jók, az amerikai cégek 50 ezer embernek adnak munkát, az általuk befektetett tőke eléri a kilencmilliárd forintot.
A tárcája átszervezésével kapcsolatban a Napi Gazdaságnak adott interjújában arról is beszélt: új világrend jött létre gazdaságilag, politikailag és katonailag, ezért a külpolitikának is meg kell változnia. A külgazdasági politika elsődleges szempontjának a magyar gazdaság és a magyar vállalatok érdekérvényesítésének kell lennie - hangsúlyozta. Hozzátette: az elbocsátások nem l'art pour l'art módon folynak, hanem az intézmény áramvonalasítása zajlik. Szerinte nem feltételez igazán hatékony munkamegosztást, hogy 925 emberből 405 közigazgatási, tehát adminisztrációs területen dolgozott.