Forrás: MTI
A Semmelweis Egyetem szenátusa az egyetem médiaoldalán közzé tette azt a határozatot, amellyel a nap folyamán Schmitt Pál államfőt megfosztotta az 1992-ben megszerzett kisdoktori címétől.
Tulassay Tivadar, az egyetem rektora a szenátusi ülést követően tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy 33 igen és 4 nem szavazattal döntöttek az államfő doktori címének visszavonása mellett.
A dokumentum szerint Schmitt Pál, mint egykori pályázó úgynevezett kisdoktori dolgozata nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei közül a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített értekezés szakmai-etikai kritériumainak nem felelt meg, ezért dr. Schmitt Pál egyetemi tudományos fokozatát (dr. univ. címét) a Semmelweis Egyetem Szenátusa visszavonja.
Az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem által felkért tényfeltáró testület megállapításainak összefoglalóját az intézmény kedden a honlapján hozta nyilvánosságra. A tényfeltáró bizottság jelentése szerint a doktori eljárás hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának, az egyetem azonban szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben.