Az egyetemek feladata a „teljes emberek” nevelése lenne

Forrás: MTI

Sólyom László szerint a tehetséggondozás az egyetemeknek is kiemelt feladata, ahhoz azonban, hogy jó hallgatók legyenek, jó gimnáziumok és még inkább jó általános iskolák kellenek.

A köztársasági elnök az Eötvös Loránd Tudományegyetem szenátusának ünnepi ülésén, az egyetem megalapításának 375. évfordulóján hangsúlyozta: az egyetemek eltömegesedésének idején „mindannyiunknak vannak tapasztalatai a beérkező hallgatóság átlagszínvonalának csökkenéséről, másrészt a vékony elit olykor bámulatba ejtő szorgalmáról, külföldi tájékozottságáról”. Sólyom László elmondta: az egyetemek célja eredetileg „teljes emberek” képzése volt, és ma is ez lenne a legfontosabb, ítélőképességet nevelni a hallgatókba.

Kettős erőfeszítést kell tenniük a magyarországi egyetemi oktatóknak, tudósoknak és a felsőoktatás hallgatóinak a kor kihívásainak megfelelően, mert magyarul és idegen nyelven is kell oktatniuk, illetve tanulniuk – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek. Egy egyetemi oktatónak vagy egy jó teljesítményű egyetemistának fizikailag is több erőfeszítésre van szüksége ahhoz, hogy „a teljes hivatásukat betöltsék”. Ennek megfelelően a Pázmány Péter Katolikus Egyetem minden fakultásának van idegen nyelvű és magyar nyelvű folyóirata is – mondta Erdő Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!