Az ellenzék a háttérben jól bevásárol a földekből

Forrás: MTI

A Fidesz szerint kétszínű az ellenzék, hogy miközben politikusaik a kirakatban naponta támadják a Földet a gazdáknak programot, a háttérben maguk is jól bevásárolnak földekből.

A nagyobbik kormánypárt pénteken közleményben reagált az LMP-s Sallai R. Benedek képviselő szavaira, aki sajtótájékoztatóján arról beszélt: a kormány komoly bűnének tartja, hogy az értékesített állami termőföldek 70 százaléka nem a megjelölt célcsoporthoz, hanem állítása szerint a kabinet tagjaihoz köthető emberekhez, nagybirtokosokhoz vagy külföldiekhez került.

A Fidesz erre válaszul azt tudatta: Sallai R. Benedek a törvényeket megkerülve egy egész céghálózaton keresztül több mint 3000 hektár földhöz jutott.

A közlemény úgy folytatódik: Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök volt államtitkára, Forgács Barna szocialista politikus és családja több mint félmilliárd forintért vett több száz hektárnyi földet, „amibe még a kilencven év körüli édesanyját is belerángatta, hogy le legyen papírozva".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!