Az ellenzék ne akarjon közpénzügyi szakértő lenni!

Forrás: MTI

Az ellenzék „Gyurcsánytól a szocialistákon át a Jobbikig” tele van korrupciós ügyekkel, ezért ne akarjon közpénzügyi szakértő lenni – reagált közleményében a Fidesz az MSZP, a Jobbik és az LMP a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a parlamentben megszavazott szervezet-átalakításával kapcsolatban megfogalmazott bírálatára.

A nagyobbik kormánypárt kifejtette: csak a paksi atomerőműből a szocialista Józsa István közel 7 milliárd forintot, Gyurcsány Ferenc pedig 80 millió forintot „tett zsebre”, aki családi cégén keresztül most is milliárdokat keres Brüsszelből.  Hozzátették: a kormány célja a közpénzekkel való felelős gazdálkodás, a közbeszerzési törvény módosítása is ezt szolgálja: szélesíti, átláthatóvá és betarthatóvá teszi az összeférhetetlenségi szabályokat. Ezentúl a korábbinál több közjogi tisztségviselőre, gyakorlatilag minden alkotmányos intézmény vezetőjére és a velük közös háztartásban élő hozzátartozókra is vonatkozik az összeférhetetlenség. Ők semmilyen módon nem indulhatnak közbeszerzéseken – olvasható a Fidesz közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!