Az ellenzéki pártok félreértelmezik a záródokumentumot

Forrás: MTI

Kovács Zoltán szombaton az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: az ellenzéki pártok nyilatkozataiból az látszik, hogy nem értik, vagy tudatosan félremagyarázzák az EU-csúcson történteket. A kormányszóvivő arra reagált, hogy a DK, az Együtt és Jobbik előzőleg bírálta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki-pénteki uniós csúcson elfogadta azt a határozatot, amelyben az szerepel, végre kell hajtani a betelepítési kvótákról hozott korábbi európai döntéseket.

A kormányszóvivő elmondása szerint a többek által hivatkozott utalás a tavaly nyári tanácsi döntésre vonatkozik: ennek alapján a következő két évben 40 ezer közel-keleti és észak-afrikai menekültet helyeznek át Olaszországból és Görögországból más uniós tagállamokba önkéntes vállalás alapján. Hangsúlyozta: ez önkéntes szétosztási mechanizmus volt, Magyarország sohasem szavazta meg a kötelező szétosztási kvótát, mi több, csakúgy mint Szlovákia, az Európai Bírósághoz fordult a kötelező betelepítési kvótarendszer ellen. Magyarország álláspontja változatlan, szó sem lehet betelepítési kvótáról, az eddigi európai migrációs politika megbukott, ezért javasoltak a visegrádi négyek a határok megvédésén alapuló tervet.

Kovács Zoltán kiemelte: a mostani EU-csúcson először sikerült elfogadtatni a tavaly szeptember óta képviselt magyar álláspontot, hogy az első és legfontosabb feladat az európai határok védelme, és illegálisan senki nem léphet be Európába, továbbá a schengeni szabályokat mindenkinek érvényesítenie kell.

A pénteki csúcstalálkozó legfontosabb témája a brit reformcsomag volt. Csak olyan intézkedések változtak, amelyek a létező munkavállalási-, illetve szociális juttatási rendszer azon elemeit érintik, amelyekkel vissza lehetett élni. Magyarországnak a közös visegrádi állásponthoz igazodva sikerült elérnie, hogy a munkavállalás és mozgás szabadsága viszont alapvetően sértetlen maradt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!