Az ellenzékre nem lehet számítani nemzeti ügyekben

A Fidesz szerint az ellenzékre ahogy 2004-ben és 2010-ben, úgy most sem lehet számítani nemzeti ügyekben.

kdnp.hu – MTI

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, december 5-én lesz 12 éve, hogy megtörtént a gyűlöletkampánnyal kísért kettős állampolgárságról szóló népszavazás. Az akkori Gyurcsány-kormány a szocialistákkal és a liberálisokkal együtt elérte, hogy magyart magyar ellen fordítsanak, a választópolgárokat félrevezették, a külhoni magyarságot pedig megbocsáthatatlanul megsebezték – fogalmazott.

A kommunikációs igazgató felidézte, hogy a 2010-ben megalakult Országgyűlés első döntése volt, hogy ezt sebet orvosolja, ezért elfogadta a kedvezményes honosításról szóló törvényt.

„Gyurcsány és sok szocialista még akkor sem volt hajlandó e nemzeti ügy mellé állni, ahogy Vona Gábor sem, ő részt sem vett a szavazáson. Az ellenzékre, ahogy 2004-ben, 2010-ben, úgy most sem lehet számítani nemzeti ügyekben. Együtt utasítják el a magyar embereket segítő adócsökkentéseket és az alkotmánymódosítást is, amellyel megtilthattuk volna a migránsok betelepítését" – olvasható a Fidesz közleményében.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!