Az ellenzéki gazdaellenes liga külföldieknek adná a magyar földet

Forrás: MTI

A Fidesz szerint az ellenzék „gazdaellenes ligája” külföldiek és spekulánsok kezére akarja juttatni a magyar termőföldet.

Győrffy Balázs, a kormánypárt országgyűlési képviselője – egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke –budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: „az MSZP és a Jobbik sikeresen támadta meg a magyar gazdákat Brüsszelben és az Alkotmánybíróságon”. A kormány ugyanis rendeletében ki akart építeni „egy pótlólagos védelmi vonalat”, hogy az eladó állami földek november 16-án induló licitjein külföldi állampolgárok ne vehessenek részt. Az ellenzék lobbijával azonban „sikerült ennek a kormányzati célnak az irányát megváltoztatni” – fogalmazott.

A fideszes politikus jelezte, a külföldiek közül azok szerezhetnek termőföldtulajdont, akik Magyarországon bejegyzett földművesek. Közölte, 222 ilyen emberről van tudomása, akik a liciteken is részt vehetnek majd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!