Az ellenzéknek fel kell zárkóznia a kormánypártok munkatempójához

Forrás: mno.hu

Május végén, június elején számít tiszta képre az államháztartás valós helyzetéről a hamarosan megalakuló új kormány – nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorában Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Bajnai Gordon kormánya alatt szerinte Magyarország csődbe jutott, az ország gazdasági helyzetéről szóló kormányzati kommunikációt pedig sok hazugság jellemzi. Ami a konkrét menetrendet illeti: az új kormány és a miniszterelnök a tervek szerint május 29-én teszi le az esküt, az átadás-átvétel május 31-én kezdődhet meg. Ezekben a napokban tudunk majd gazdasági értelemben is válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen helyzetben van Magyarország – mondta.

A parlamenti munka tempóját kifogásoló, azt szokatlannak nevező hangokra Lázár úgy reagált: ez a mostani csak egy gyönge közepes tempó, ami a szocialisták számára szokatlan, aki nem csináltak semmit a törvényhozásban az elmúlt években. Azt kéri a más pártokhoz tartozó képviselőtársaitól, hogy zárkózzanak fel a kormánypártok munkatempójához. Lázár János kijelentette: az utóbbi hat-hét évben egyáltalán nem volt jellemző, hogy a törvényhozásban érdemi munka zajlott volna, Gyurcsány Ferenc és korszaka díszletnek használta az Országgyűlést, mi ehelyett érdemi munkát várunk el minden törvényhozótól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!