Az elmúlt 20 év legnagyobb reformját tervezi Gyurcsány

Forrás: hirtv.hu

Már az elmúlt 20 év legnagyobb adó- és szociális reformját ígéri a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a köztévének adott interjújában azt mondta: a február 16-ai parlamenti ülésen részletesen is ismerteti a kormány erre vonatkozó elképzeléseit, a kapcsolódó jogszabálymódosítási-tervezeteket pedig március-áprilisban nyújtják be az Országgyűlésnek.

Javaslatcsomagjukban lesz a választási rendszer módosítására vonatkozó indítvány is. Utóbbival Gyurcsány Ferenc a mélyponton lévő MSZP-nek és a kisebbségi kormányt támogató törpepártoknak kedvezne.

Az egyfordulós voksolásra térne át és átvette a Fidesz javaslatát is a kisebb parlamentről és az önkormányzati képviselők számának csökkentéséről. Utóbbit egyébként a legnagyobb ellenzéki párt 2006 óta már többször is javasolta, ám kezdeményezéseiket a kormánytöbbség napirendre sem vette.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!